A zaklatás otthon kezdődik

• Április 28, 2024

Tuculia Washington barátom, a coffebreakblog Dawn's Site-ban írt egy cikket a zaklatásról. Ez egy olyan téma, amely inspirálja a bátorságot, betekintést nyer a vereségbe, és fájdalmas emlékeket idéz fel. Az ő ésszerű cikkének bókjaként arra gondoltam, hogy írok egy cikket a zaklatás gyökeréről. A zaklatás otthon kezdődik. Ez nem népszerű kijelentés, de ezt meg kell mondani. A zaklatás több otthonban fordul elő, mint amit szeretnénk felismerni. Valójában ez az otthonomban történt.

Gyerekként néhány lánycsoport megkísérelte megfélemlíteni. A spirituális intuíció révén megértettem, hogy valami zajlik otthon, ami ezt létrehozta bennük. Sajnálom, hogy otthon ezt a megszakítást elviselték, és ez megmutatta a szememben. Nekik iránti együttérzésem eloszlatta érzelmeimet és tetteimet.

Miközben együttérzésem megakadályozta, hogy gyermekeim sérüljenek, felnőtt koromban ismét gyermekkori zaklatással szembesültem a lányommal.

A megfélemlítésre adott válaszként a családom kifejezte szeretetet a zaklatás iránt, ám a családja megengedte neki, hogy mentséget tegyen a tetteiért. Még ennél is bátorítóbb lányuk számára (bár nem szándékos) a zaklató családja nem tudta beismerni vagy beismerni, hogy az akció valamelyikük házában zajlik.

Döbbenten én is el kellett vállalnom a felelősséget. A lányom tehetetlen reakcióit a zaklató előrelépéseivel otthonában, a mi otthonunkban alakították ki. Ápoltam a tehetetlen nő szerepét.

Gyerekként az anyám áldozataként játszottam. Gyönyörű volt, fiatal és koncentrált. Azt hitte, a rendben, az engedelmességben és az életében, amely lehetővé teszi számára, hogy szabadabb legyen, mint az anyja otthonában. Ennek eredményeként szerepem az volt, hogy a lehető leginkább zavaró legyen fiatal, gondtalan életmódja iránt. Noha sok megváltó tulajdonsággal rendelkezik, összegyűjtöttem, hogy jobban szeretné, ha azt tennék, ahogyan parancsoltak, és legyen a lehető legcsendesebb, engedelmesebb és láthatatlan.

Felnőttként ezt a szerepet úgy fordítottam, hogy a férjem zaklatási antikumainak áldozatává vált (és itt sokan félreértelmezik háztartási szerepeinket és cselekedeteiket). Gyerekkoromban a férjem megtanulta, hogy az ember a ház hatalma, törvénye, bírója és zsűri. Példaként említik az olyan akciók, amelyeket lefordítottak: „Pénzt keresek, és semmi más, amit te teszel, nem egyenértékű a hozzájárulással”. "Srácok, nem vagytok elég okosak, hogy tudják, mit kell. Jobban tudom, mi a legjobb neked. ” Cserébe elárulnám magam, ha figyelmen kívül hagynám az öngondozási igényem. Összehajtottam, és megengedtem neki, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek ellentmondanak az intuitív hangomnak. Vagy ütközési pontot ütnék, és megtorlásba kerülnék egy gyerekes tantréban.

Mindezek a forgatókönyvek példák arra, hogy a férjem és én zaklatóként és zaklatottként, valamint gyermekeimnél arra kényszerüllek, hogy mellőzővé váljanak, elfogadva, hogy ezek a cselekedetek normálisak.

Idővel és bölcsességgel a férjem és én megtanultak felismerni ezeket a cselekedeteket és dolgozni a helyesbítésükben; ő kifejezte kevésbé annak szükségességét, hogy uralja a háztartást, és én megtanultam, hogy az erő és a csend (egy későbbi cikk) ugyanabban a térben élhetnek kényelmesen és diadalmasan. Ez hatalmas lecke volt mindannyiunk számára, és a szellemi hatalomban nap mint nap növekszik.

Közben arra buzdítom mindenkit, aki gyermeke zaklatásban vesz részt, mint zaklató, áldozat vagy járó ember, hogy elemezze háztartásának a helyzethez való hozzájárulását. Kezdje otthon. Ne feledje, hogy a műveletek finomak lehetnek, és ami normálisnak tűnhet, a zaklatási forgatókönyv tökéletes példája lehet.

Őszintének lenni. Vezesse fel a helyzetet. Beszélje meg róla a szerelem és megértés helyéről, és szakítsa meg a ciklust.

Video Utasításokat: Iskolai tájékoztatás a bántalmazásról – Erdélyi Magyar Televízió (Április 2024).