Nemzetközi válaszkuponok és Ponzi rendszerek
2008. december közepén a média többször a „Ponzi Scheme” kifejezést használta Bernard L Madoff befektetési botrányának leírására. Kevesen tudják még, mi volt az eredeti Ponzi-rendszer. Az eredeti rendszer Charles Ponzi, olasz bevándorló nevét kapta. 1919-ben és 1920-ban több ezer ember fektetett pénzt a Ponzi vállalatába, hogy nemzetközi válaszkuponokat vásároljon és értékesítsen. Egy három órás időszak alatt a Ponzi 1 millió dollárt fogadott el a befektetõktõl.

A Ponzi befektetési programja során nemzetközi válaszkuponokat vásárolt olyan országokban, ahol a valuták leértékelődtek az I. világháború következtében. Ezen országok vezetői annyira elfoglaltak voltak, hogy újjáépítsék országukat a háború utáni újjáépítésben, és nem gondoltak arra, hogy összpontosítsanak. hogy újraértékeljék azokat az értékeket, amelyek lényegében penny bélyegek voltak.

Valahogy Ponzi tudomásul vette ezt a különbséget a különféle országok közötti nemzetközi válaszkuponok között. Elismerte, hogy ezt a helyzetet papíron ki lehet használni, hogy pénzt szerezzenek. Mivel ezeknek a bélyegeknek vagy kuponoknak az értékeit nem igazították meg, felfedezte, hogy lehetséges egy nemzetközi válaszkupon megvásárlása egy országban egy fillértért, majd egy másik országban megvásárolható, ahol a bélyeg ötször annyit ér.

Ponzi gyorsan rájött, hogy lehetetlen kihasználni ezt a helyzetet olyan mértékben, amelyet valóban el akart érni. A fő oka annak, hogy a rendszer nem működne, az volt, hogy egyszerűen nem álltak rendelkezésre elég IRC-k ahhoz, hogy megszerezzék az a fajta pénzt, amelyről álmodtak, hogy a rendszeréből megszerezzék. Plusz a bélyegek egyik országból a másikba történő áthelyezésének költségei könnyen elfogyaszthattak volna minden valódi nyereséget, amelyet a rendszerből megszerezhetne. De ezek a tények nem álltak meg Charles Ponzi ellen.

Boltot nyitott, és megígérte mindenkinek, aki befektet a cégébe, hogy 40 nap alatt 40% -os hozamot érhet el pénzéből. Megfizette a társaságában az első befektetők egy részét, hogy bizonyítsa, hogy „titoktartási” befektetési stratégiája valóban működött. A befektetõitõl kapott pénzeszközét soha nem fektetett be semmibe. Egyszerűen belement Ponzi zsebébe, és lehetővé tette neki, hogy rövid időre milliomos legyen.

Az első befektetők egy részét egyszerűen a későbbi befektetők új pénzével fizetette ki. Más szavakkal: elrabolta Pétert, hogy fizesse Pált, mivel néhány ember ezt a típusú befektetési rendszert nevezte el. Végül néhányan megkérdezték, hogy Ponzi hogyan tudott ilyen nagy profitot szerezni befektetési stratégiájából. A kormány és néhány újság rámutatott arra a tényre, hogy nem volt elég nemzetközi válaszkupon a Ponzi befektetési tervének az általa működtetett szintű finanszírozására.

Természetesen ez nem akadályozta meg sok embert abban, hogy fektessenek be Ponzi társaságába. Ponzi rendszere mindaddig működhet, amíg folytathatja az új befektetők bevonását, hogy kifizessék azokat az idősebb befektetőket, akik úgy döntöttek, hogy pénzüket a befektetési tervből veszik ki. Végül a befektetési rendszere összeomlott. Ponzit megpróbálták, elítélték és börtönbe vették. Kiengedése után 1934-ben deportálták vissza Olaszországba. Később Brazíliába költözött és ott halt meg, 1949-ben büntetés nélkül.